1 éves az alapítvány

április 25, 2023 admin
Mint tudjátok, az alapítvány névadója fél éven keresztül küzdött a gyilkos kórral, mielőtt feladta volna a harcot.
Mindvégig pozitívan állt a dolgokhoz és nagyon reménykedett benne, hogy végül legyőzheti azt.
Az már az elején látszott, hogy későn vették nála észre a bajt, és azt már időközben eltervezte, hogyha felépül, akkor létrehoz egy alapítványt, amely segít a prevencióban, támogatja azokat, akik a rák ellen küzdenek.
Sajnos ez neki már nem adatott meg, úgyhogy mi – testvére, menyasszonya, barátai – valósítjuk meg ezt az Ő nevében.
Pista barátunknál is a hasnyálmirigy volt az a kezdeti szerv, ahonnan kiindult a daganat, és sajnos azóta már tudjuk, hogy talán ez az egyik legkegyetlenebb válfaj az összes közül: gyorsan és hatékonyan dolgozik, mire észreveszed, késő.
Ezért a pénteki napon is erre fogunk szűrni, hogy minél több embernél le tudjuk vadászni még kezdeti stádiumban a kórt.
Már este 6 órától várunk Titeket a Rudas Bistro kistermében, ahol ráadásul az a megtiszteltetés ér minket, hogy fél 8-tól két onkológus prof. is beszélni fog nekünk a korai megelőzésről, illetve arról, hogy lehet időben detektálni ezt a problémát.
Várunk Titeket nagy szeretettel, hogy közösen tudjunk emlékezni, és tisztelegni a Barátunk emléke előtt.
Az eseményt itt találjátok: https://fb.me/e/3axLleJhe
Az eseményre belépőt, illetve az alapítvány munkáját támogató jegyeket itt tudok vásárolni:

A Nagy István Stevie Alapítvány minden felajánlást köszönettel fogad.

Love Peace Harmony - Indigo Theory